2012. december 31., hétfő

Az év utolsó napja

Így, a 2012-es év végén óránként jönnek az összegző posztok, amit nagyon szívesen szoktam olvasgatni. Gondoltam rá, hogy én is írok egyet, de súlyos időhiány miatt az ilyen jellegű bejegyzés nálam most el fog maradni. Na, de majd jövőre! :D

Kívánok Minden Kedves Olvasómnak Szeretetben és Könyvekben Gazdag Békés, Boldog Új Esztendőt!


2012. december 28., péntek

Csökkentsd a várólistádat 2013


Először fogok részt venni Lobo várólista csökkentős kihívásában. Nagy dilemma után két listát is létrehoztam, biztos, ami biztos alapon. Remélem sikerül majd teljesíteni.

Íme az elsődleges lista:


És az alternatív lista:


2012. december 15., szombat

Hírek röviden


Az első hír nem könyvről, hanem rólam szól. December 1-jétől ugyanis újra dolgozó nő lettem. Tudom, nem illik a mostani gazdasági és munkaügyi helyzetben panaszkodni, de iszonyatosan nehéz majd ' három év után újra munkába állni. Most folyamatosan tanulok, pótolom a kiesett ismereteket, közben teszteket írok, vizsgázok. Borzasztóan fárasztó. Alig élek. Így sajnos egy másodperc időm sincs, hogy olvassak, pedig annyi mindent szeretnék, hisz tele van a polcom jobbnál jobb könyvekkel. Rengeteg véleménnyel vagyok elmaradva, de igyekszem pótolni őket. Az biztos, hogy most már rövidebbek lesznek a könyvekről szóló posztok, mert egyszerűen nem győzöm munka mellett. De abbahagyni meg nem akarom, mert szeretem ezt a blogot :)

Na, de most már nézzük mi újság a könyves világban! És mivel közeleg a Karácsony, így a téma: különleges akciók:)

Cor Leonis Kiadó:
A Marie Claire december 14-i, illetve a Nők Lapja december 19-i számában 1000 Ft-os kupont találsz, amit bármely kiadványukra (tehát a könyvcsomagokra, az akciós és outlet könyvekre is!) fel lehet használni. Akkor használható fel a kupon, ha a rendelni kívánt könyvek értéke eléri a kupon összegét, illetve minden rendelésnél egyszerre csak egy kupont lehet érvényesíteni. Jó hír, hogy határidő nélküliek. Így akár a jövő évi megjelenéseknél is beválthatóak.

Most pedig december 24-ig minden nap más-más könyvüket vásárolhatod meg a 35 % kedvezménnyel a kiadó könyváruházában.

EGMONT Hungary:
Ha még nem tetted, akkor december 17-ig van lehetőséged a kiadó 2+1 akciójában beszerezni a hiányzó Egmont Dark vagy Myzt könyveidet! A webshopos 20% kedvezménnyel együtt él az akció! Így tényleg nagyon jó áron lehet megvenni akár Nalini Singh vagy Larissa Ione regényeit. A Darkos könyveket nagyon ritkán akciózzák, így ez egy kihagyhatatlan lehetőség!

Könyvmolyképző Kiadó
Minden nap meglepetés egyészen szentestéig! Ajándék könyvrészletek, akár 50% kedvezmény a kiadó karácsonyfáján! Ráadásul már 2 könyv vásárlása esetén is ingyenes a szállítás.

Ulpius-Ház Kiadó
Folyamatosan jelennek meg a régóta várt könyvek :)
A Libriben és az Alexandrában, valamint a kiadó webshopjában is december 31-ig 2+1 akcióban lehet válogatni és vásárolni akár az újdonságok közül is! Az online alapkedvezményekkel nem összevonható az akció, kiv. Libri, ott a törzsvásárlói kedvezmény is igénybe vehető.
És ami számomra a legjobb hír volt: végre Debrecenben is van Ulpius bolt!!!!
Ráadásul most már nekem is van törzsvásárlói kártyám, amibe a korábbi netes vásárlásaim után, visszamenőleg megkaptam a pecséteket!

2012. december 6., csütörtök

Könyvajánló


Kell! Kell! Kell!

Ez jutott eszembe, amikor megláttam A. O. Esther Elveszett lelkek című könyvének borítóját. A fülszöveg is tetszik, nagyon-nagyon kíváncsi vagyok milyen lehet a könyv. Egy többrészes (valószínűleg 5-6 rész) sorozat kezdő kötetéről van szó. Az írónő ráadásul magyar, Aszódi-Ordódy Eszternek hívják. A könyv pedig már megjelent!

A. O. Esther - Elveszett lelkek
Összetört Glóriák 1.
romantikus fantasy
Decens Magazin Média Kft., 2012
Oldalak száma: 450
Eredeti ár: 3999 Ft

Fülszöveg: Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben?
Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mit az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem - de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát?
Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora - szövetségesei sorait erősítve - teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme.
Két össze nem illő lélek - és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…


2012. november 30., péntek

Sylvia Day - Hozzád kötve

Sylvia Day - Hozzád kötve
Crossfire 1.
erotikus-romantikus
Ulpius-Ház, 2012
Oldalak száma: 412
Eredeti ár: 3999 Ft

Fülszöveg: Gideon Cross olyan erővel lépett be az életembe, mint a sötétségbe hasító villám…
Ez a gyönyörű, sugárzó férfi maga volt a fehér izzás. Soha eddigi életemben senki és semmi nem vonzott még ilyen ellenállhatatlanul. Úgy vágytam az érintésére, mint drogos a napi adagjára, bár éreztem, hogy elgyengít, mégsem tudtam, nem is akartam ellenállni. Sérült és törékeny lettem, ő pedig oly könnyedén megtörte az ellenállásomat, és áthatolt az eddig kemény páncélon…
Gideon birtokában volt a tudásnak. Megvoltak a maga démonai. Egymás tükörképeivé váltunk, visszavetítve a másikra legbensőbb világunkat, legmerészebb vágyainkat...
Szerelme megbéklyózott, átformált, és én csak azért esedeztem, nehogy kínzó múltunk elszakítson minket egymástól…

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Mikor is jelenik meg a következő rész?

Figyelem! A bejegyzés 18 éven felülieknek szól!

2012. november 29., csütörtök

Könyvespolcom - október


Majdnem kimaradt ez a poszt ebben a hónapban. Na, de most gyorsan pótolom.

A Fumax Kiadó és a moly.hu közös játékán nyertem a Nem vagyok sorozatgyilkost. Már elolvastam, és fogok is írni róla. Jó kis könyv!
A legjobban vártam Moning Új nap virradját. Lehet, hogy pont ezért, mindenesetre nem lett kedvenc. A véleményemet itt el is olvashatod. És az Esküről is írtam már, ami bizony csalódás volt. (véleményem)


Romantikus könyvgyűjteményem a következőkkel bővült:


Bár elég felemásak a vélemények róla, de mivel igen kedvező áron volt az apródon, így nem tudtam nem otthagyni:


Szóval októberben eléggé visszafogtam magam a könyvvásárlást illetően. Nem úgy novemberben! És már látom, hogy a december is padlóra fog küldeni!

2012. november 27., kedd

E. L. James: A szürke ötven árnyalata

E. L. James: A szürke ötven árnyalata
Ötven árnyalat 1.
erotikus-romantikus
Ulpius, 2012
Oldalak száma: 524
Eredeti ár: 3999 Ft

Fülszöveg: A könyv, amelyről mindenki beszél…

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint.

Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Szerintem a következő részt is el fogom olvasni!

2012. november 22., csütörtök

Larissa Ione - Elszabadult vágyak

Larissa Ione - Elszabadult vágyak
Daemonica 2.
paranormál romantikus
Egmont-Hungary, Egmont Dark, 2012
Oldalak száma: 432
Eredeti ár: 3999 Ft

Fülszöveg: Runa Wagner egyáltalán nem akart beleszeretni a jóképű idegenbe, aki mintha ismerte volna a legtitkosabb vágyait. De nem tudott ellenállni a hihetetlen szenvedélynek, amely lángra lobbant közöttük, és ami elhamvadt, amikor Runa rájött, hogy a férfi megcsalja. És furcsa változásokat is érzett saját magán…
Megfogadta, hogy bosszút áll a férfin, aki tönkretette az életét, és a nyomába eredt, ám ez oda vezetett, hogy Shade leggonoszabb ellensége foglyul ejtette őket.
Shade, a seminus démon, akin szerelmi átok ül, remélte, hogy sosem látja többé Runát. Ám mikor egy sötét tömlöcben ébredt a mérges és titokzatos erőt sugárzó Runa mellett, rájött, hogy a nő még veszélyesebb hatással van rá, mint valaha. Rabtartójuk varázslata arra kényszerítette őket, hogy átessenek a nászszertartáson, így egy életre egy párként kénytelenek élni. Együtt vették fel a harcot az őrült ellenséggel, akinek nem csak velük voltak tervei…

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Én bizony jobbra számítottam!

2012. november 19., hétfő

Hamarosan


Mostanában elég romantikus hangulatban vagyok, így most három ide illő könyvújdonságot mutatok nektek!

Belinda Alexandra - Vadlevendula
Kiadó: I.P.C. Könyvek
Eredeti ár: 3190 Ft
Várható megjelenés: 2012. november 23.

Fülszöveg: EMLÉKEZETES, AKÁR A LEVENDULA ILLATA…

 A Vad levendula elkábítja az érzékeket, a hatását az emlékezetünk még jóval a könyv letétele után is őrizni fogja.
A tizennégy éves Simone Fleurier-t kiszakítják az otthonából, a provence-i levendulaültetvényről, hogy Marseille-be küldjék. A városban az élet nehéz, sőt nyomorúságos, ám miután felfedezi a varieték világát, már arról álmodik, hogy egy nap híres énekesnő és táncos lesz.
A háború azonban közbeszól, Simone pedig rendkívül veszélyes döntést hoz – melyből az is kiderül, hogy a szerelem, akár a vad levendula, a legvalószínűtlenebb helyeken is kivirágzik¬…
A szerelemről és bátorságról szóló történet Marseille sikátoraitól a pompás párizsi pódiumokig, Provence földjeitől Berlin háború előtti dekadenciáján át New York dzsesszkorszakáig repíti az olvasót.

Jennifer Ashley - Lord Mackenzie tébolya
Sorozat:  Highland Pleasures 1.
Műfaj: történelmi romantika
Kiadó: Kossuth Kiadó
Eredeti ár: 1990 Ft
Várható megjelenés: az újságárusoknál már kapható 1390 Ft-os áron! Az online könyvesboltok közül a Líránál és Librinél is láttam, de csak előrendelhetőként. Viszont azt nem értem, hogy az újságárusnál megnéztem a könyvet (elég picike) és az 1390 Ft-os ár nem akciós ár, hanem ez van rányomtatva. Akkor a Líránál/Librinél, hogy adhatják drágábban????

Fülszöveg: A Mackenzie fivérek gazdagok, befolyásosak, veszélyesek és kiszámíthatatlanok. Egy nő sem éli túl, aki a közelükbe kerül. Sok pletyka kering róluk – tragikus erőszak, csillapíthatatlan vágyak, szeretők, botrányok.
London, 1881. Az a hír járja, hogy Ian Mackenzie őrült, és veszélyes a nőkre. Betht mégis elbűvöli a Lord. A lány megérzi, hogy a férfi romlottsága és kivételes tehetsége ellenére segítségre szorul. Az ő segítségére. Beth mindent felad a férfiért. Életének egyetlen értelme, ha mégoly veszélyes is, Ian Mackenzie lesz. Semmi sem szabhat gátat izgatóan viharos és buja erotikus kalandokkal teli kapcsolatuknak…
A Bestseller szerző, Jennifer Ashley romantikus, erotikus regénye több díjat nyert megjelenése évében. A Mackezie-sorozat különleges világa, szenvedélyes szereplői, fordulatos cselekménye és a sodró érzelmek magukkal ragadják az olvasót.

Celeste Bradley - Az álruhás
Sorozat:  Liar’s Club 1.
Műfaj: történelmi romantika
Kiadó: Victoria kiadó
Eredeti ár: 2999 Ft
Várható megjelenés: 2012. december 10.

Fülszöveg: A csodaszép Agatha Cunnington Londonba érkezik, hogy felkutassa eltűnt bátyját, Jamest. Az egyetlen nyom egy rejtélyes levél, amelyen a „Griffmadár” aláírás szerepel…
Agatha úgy dönt, hogy a tiszteletre méltó férjes asszony álruháját ölti magára – talán így észrevétlen maradhat a nyüzsgő nagyvárosban. Igen ám, de tervéhez szüksége van egy megfelelő férjre. Talán olyasvalakire, mint Simon Rain.
A férfi tagja a Liar’s Clubnak – megannyi hitehagyott bűnöző a királynő szolgálatában. Amikor valaki sorra öldösni kezdi a klub tagjait, Simon Rain azt a feladatot kapja, hogy keresse meg James Cunningtont. Simon inkognitóban megjelenik Agatha otthonában, s leküzdhetetlenül beleszeret a nőbe. Ezzel megszegi a klub legfőbb szabályát: Soha ne ess szerelembe!

2012. november 15., csütörtök

Larissa Ione - Csábítás

Larissa Ione - Csábítás
Daemonica 1.
paranormál romantikus
Egmont-Hungary, Egmont Dark, 2012
Oldalak száma: 440
Eredeti ár: 3999 Ft

Fülszöveg: Tayla, a fiatal őrző élete nem áll másból, mint gyilkolásból. A lány feladata, hogy az emberekre támadó démonoktól megtisztítsa New Yorkot, lehetőleg nyom és nagyobb zűr nélkül. Csakhogy Tayla az utóbbi időben nincs jól: furcsa emlékezetkieséses időszakai vannak, és egy vadászat alkalmával lebénul a jobb oldala. A harcban meghal a társa és legjobb barátnője, Tayla pedig egy különös helyre kerül: egy kórházba, amelynek fekete falait mágikus írásjelek borítják.
Kezelőorvosa, a jóképű Eidolon az első pillanattól kezdve Tayla különös, erotikus álmainak főszereplőjévé válik, miközben a démon férfinak sem közömbös a lány.
Eidolon fajtája a nők szexuális kihasználásának él, mégis Tayla kedvéért hajlandó lenne alávetnie magát a véres és mindkét fél számára életveszélyes párválasztási szertartásnak – még akkor is, ha minden észérv ennek ellentmond…
Vajon Tayla választ kap-e a múlt kérdéseire? Akarja-e, hogy válaszokat kapjon a férfitól? És mi lesz, ha a jövője olyan fordulatokat tartogat, amelyeket a legvadabb álmaiban sem gondolt volna?

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Te jó ég! IMÁDOM!!!!!!!

2012. november 11., vasárnap

Hamarosan - Újdonságok a Cicerótól és az Alexandrától


Most négy ifjúsági könyvet hoztam nektek. Engem legjobban az Amíg élek és a Cinder érdekel. És titeket?


Blue Jeans: Dalok Paulának
Canciones para Paula 1.

Műfaj: ifjúsági, romantikus
Oldalak száma: 576
Eredeti ár: 2990 Ft
Várható megjelenés: 2012. december

Fülszöveg: Az alig 17 éves Paula találkozót beszélt meg a 22 éves Ángellel, akivel Messengeren ismerkedett meg. Izgatott örömmel várja a találkozást. A percek múlnak, ám a fiú nem jön, így Paula beül egy kávézóba. Ott fut össze mulatságos körülmények között az addig ismeretlen Álexszel, aki véletlenül ugyanazt a könyvet olvassa, mint ő. Mindketten fiatalok és vonzók… Álexnek azonban el kell valahokamaszokról és fiatal felnőttekről szóló spanyol regénytrilógiában.

Az interneten 50 ezernél is több olvasója volt a történetnek az első fejezetektől fogva, mígnem könyv alakban is megjelent, és meghódította a világ könyvpiacait.

Jenny Downham: Amíg élek

Műfaj: ifjúsági, realista
Oldalak száma: 336
Eredeti ár: 2990 Ft
Várható megjelenés: 2013. november vége, december eleje

Fülszöveg: Előbb-utóbb mindenki meghal – mindannyian tudjuk.

A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.
De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.
De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.
Felemelő, életigenlő és boldog – ez a rendkívüli regény azzal ünnepli az életet, hogy szembenéz azzal, milyen valójában a halál.

Veronica Roth: A lázadó
Divergent 2.

Műfaj: ifjúsági, disztópia
Oldalak száma: 440
Eredeti ár: 2990 Ft
Várható megjelenés: 2013. január-február

Fülszöveg: Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

Marissa Meyer: Cinder
Holdbéli krónikák 1.

Műfaj: ifjúsági, disztópia, sci-fi, fantasy
Oldalak száma: 432
Eredeti ár: 3499 Ft
Várható megjelenés: 2012. november 26.

Fülszöveg: 126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra... Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van...

Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás "nemzetbiztonsági ügy".

Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

2012. november 6., kedd

Kimberly Derting - Eskü

Kimberly Derting - Eskü
Eskü 1.
disztópia, fantasy, ifjúsági irodalom
ÉTK Kft, Merit Könyvek, 2012
Oldalak száma: 320
Eredeti ár: 2999 Ft

Fülszöveg: A távoli jövőben a világ államain korlátlan hatalmú királynők uralkodnak. Ludaniában, a kegyetlen Sabara királynő országában az emberek szigorú kasztrendszerben élnek. Minden kasztnak saját nyelve van, az emberek nem használhatják, sőt, még csak nem is érthetik a másik osztály nyelvét. Ha valaki megszegi a törvényt, a büntetése halál… az elnyomás ellen lázadók száma napról napra nő.
Sabara királynő mágikus képessége révén hosszú ideje ül Ludania trónján, de hatalma most veszélyben van.
A Kereskedők Osztályában élő tizenhét éves Charlaina (Charlie) különleges adománnyal született: tökéletesen megért bármilyen nyelvet. Pontosan tudja, mekkora veszélyben van emiatt, így féltve őrzi titkát, mígnem egy klubban találkozik a vonzó Maxszel és barátaival, akik egy sosem hallott nyelven beszélnek…és a titka csaknem lelepleződik. Charlie igyekszik távol tartani magát a fiútól, de Max mindent elkövet, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. Vajon miért? Ki ő valójában? Charlie lassan rájön, hogy gondosan megtervezett világában korántsem ő az egyetlen, aki titkokat rejteget…

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Lehetett vona jobb is :(

2012. november 3., szombat

Karen Marie Moning - Új nap virrad

Karen Marie Moning - Új nap virrad
Tündérkrónikák 5.
urban fantasy
Cor Leonis, 2012
Oldalak száma: 596
Eredeti ár: 3490 Ft

Fülszöveg: A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt.
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Semmi. Minden. Épphogy csak befejeztem a könyvet, máris hiányzott.

2012. október 28., vasárnap

Hamarosan

Bár mostanában nagyon súlyos olvasási válsággal küszködök, azért a várható megjelenések között szívesen nézelődök. És persze továbbra is megakad a szemem egy-két újdonságon.

1. Igaz, nem olvastam még az első részt sem, de jó kis sorozatnak tűnik. És ez a borító nekem annyira tetszik!!!!!!!!!!!!

Emily March - A Kolibri-tó
Eternity Springs 2.
Kiadó: Új Palatinus Könyvesház
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 304
Eredeti ár: 3600 Ft
Várható megjelenés: 2012. november 06.

Fülszöveg: Üdvözöljük ismét Eternity Springsben, a Sziklás-hegység vidékén megbúvó varázserejű kisvárosban! Az Angyalszárnyak olvasói már jól ismerik, miben is rejlik e varázserő, amelyre A Kolibri-tó történetében Sage Anderson és Colt Rafferty sorsa az újabb bizonyíték. A fájdalmas emlékektől gyötört orvosnő és a gyerekkori nyaralásai színhelyén menedéket kereső férfi külön-külön képtelenek volnának rémálmaikat kordában tartani, ehhez csak egymásra találásuk adhat esélyt - no meg Eternity Springs, a hely szelleme. Az amerikai írónő, Emily March regénysorozatáról írva egyik kritikusa sem tudta elkerülni a kifejezést: lélekemelő. Szó szerint az.

2. Jaj, ez nagyon, de nagyon várós! Már olvastam Dan Wellstől a Nem vagyok sorozatgyilkost, ami nagyon tetszett (hamarosan írok róla bővebben), így nem kérdés, hogy ezt is olvasni akarom! Főleg miután a kiadó megosztotta a molyon a könyv intóját, ami valóban letaglózó.

Dan Wells - Partials - Részben ember
Partials 1.
Kiadó: Fumax
Műfaj: posztapokaliptikus, disztópia, sci-fi, YA
Oldalak száma: 480
Erdeti ár: 3495 Ft
Várható megjelenés: 2012. november 15.

Fülszöveg: Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel - az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel - folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő. Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla. 

3. Ennek a könyvnek a borítójára figyeltem fel, egyszerűen HÁTBORZONGATÓ!

Mons Kallentoft - Véres tél
Malin Fors 1.
Kiadó: Libri
Műfaj: thriller
Oldalak száma: 500
Eredeti ár: 3990 Ft
Várható megjelenés: 2012. november 26. 

Fülszöveg: Linköpinget végtelen erdő és pusztaság veszi körül. Az elszigetelt kis településen mintha megállt volna az idő. Az itt lakók pedig csak saját szabályaikat hajlandóak követni. Emberemlékezet óta nem volt olyan hideg, mint azon a februári éjszakán, amikor nem messze a várostól egy fáról lógó, kegyetlenül megcsonkított, véres hullára találtak. Az ügyet a fiatal felügyelőnő, Malin Fors kapja. A csinos, szőke, kamaszlányát egyedül nevelő nő a Linköpingi Rendőrség történetének legmegszállottabb nyomozója. És a legtehetségesebb is. Most azt is ki kell derítenie, ki lehet az áldozat és hogyan kerülhetett arra a fára. A gyilkos fagyott nyomait követve pedig nincs más választása, alá kell merülnie az emberi lélek legsötétebb bugyraiba... Mons Kallentoft könyvével elnyerte a svéd írószövetség elsőköteteseknek járó díját.
A Véres tél egy négyrészes sorozat kezdete, amely meghozta a szerző számára a világhírt. Megjelenése óta 23 nyelvre fordították le. 

4. Szeretem az ókori Rómában játszódó történeteket. És mivel eddig még nem olvastam ilyet, (csak filmeket láttam), ezzel a könyvvel el is kezdhetném az ismerkedést.

Michelle Moran - Kleopátra lánya
Kiadó: I.P.C. Könyvek
Műfaj: történelmi
Oldalak száma: 448
Eredeti ár: 2999 Ft
Várható megjelenés: 2012. november 19.

Fülszöveg: Egy hercegnő története, akinek bátorsága és élni akarása még izgalmasabbá és drámaibbá tette a kort, amelyben élt. Egyiptom elestével Marcus Antonius és felesége, Kleopátra királynő önkezével vet véget életének. Gyermekeiket, a kis Ptolemaioszt és az ikreket, Alexandert és Kleopátra Szelénét a győztesek hajóra ültetik, hogy Octavianus, a későbbi Augustus császár parancsára Rómába vigyék. Az udvarban nem csak megaláztatás és keserű fogolysors jut osztályrészükül. Octavia gyöngéd szeretettel veszi körül őket, míg Juliában és Marcellusban igaz barátokra találnak. De mialatt Róma népe és az udvar azt találgatja, ki lehet a rabszolgák érdekeit szenvedélyesen védő, lázadó Vörös Sas, ők abban bíznak, hogy egy napon visszatérhetnek Alexandriába. Ám az események gyorsan peregnek, és hamarosan elérkezik Alexander férfivá avatásának napja - Octavianusnak pedig döntenie kell a királyi gyermekek sorsa felől.

2012. október 16., kedd

Gayle Forman - Ha maradnék


Gayle Forman - Ha maradnék
ifjúsági, realista
Ciceró, 2012
Oldalak száma: 264
Eredeti ár: 2990 Ft


Fülszöveg: Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.

Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.

Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.

Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

Ami a könyv után eszembe jutott: Csak ültem és ültem, és nem bírtam megmoccanni. Közben néztem a pici lányom, ahogy mosolyogva alszik, és azért fohászkodtam, hogy neki soha ne kelljen olyat átélnie, mint amilyet Miának kellett.

2012. október 10., szerda

Hamarosan

Már írtam korábban könyvmolyképzős várható megjelenésekről itt és itt is, mert bizony olyan sok van, hogy nem sűrítettem bele egy posztba. És most jöjjön egy újabb lista!

Gail Carriger: Changeless - Változatlan
Napernyő Protektorátus 2.
Arany Pöttyös

Eredeti ár: 2999 Ft, ill. 3999 Ft
Várható megjelenés: 2012. november 21.

Fülszöveg: Alexia Maccon, Woolsey grófnéja egy kora esti órán arra ébred, hogy férje, akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene, teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, magára hagyva Alexiát, akinek így egyedül kell megbirkóznia egy egész természetfeletti regimenttel, akik már ott várják lakása küszöbén, űzött szellemek seregével, és Viktória királynő haragjával. Ám Alexia fel van fegyverezve: van egy legújabb divat szerint készült napernyője, és harapós modora. Még amikor nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, és egy egész farkas falkával kerül szembe, akkor is helytáll. Erre pedig csak egy lélektelen képes ... Arra is marad ideje, hogy megkeresse elkóborolt férjét - ha akarja.

Becca Fitzpatrick: Silence - Vihar előtt
Csitt, csitt 3.
Vörös pöttyös

Eredeti ár: 2999 Ft, ill. 3999 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 20.

Fülszöveg: Ha már csak a csend marad, hallatszik végre az igazság hangja is? Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját. Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében. És ott van az a lerázhatatlan érzés is, hogy egy része mintha hiányozna. Aztán Nora és egy szexi idegen útja keresztezi egymást, és a lányban feltámad a megmagyarázhatatlan vonzalom. Úgy tűnik, minden kérdésére nála van a válasz és nála van Nora szíve is. Minden egyes perc, amit együtt töltenek, egyre hevesebb és Nora végül rádöbben, közel áll hozzá, hogy szerelembe essen. Ismét.

Lauren Conrad: L. A. Candy - Édes kis hazugságok
Vörös Pöttyös 

Eredeti ár: 2999 Ft, ill. 3999 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 30.

Fülszöveg: A televíziósztár, Lauren Conrad hollywoodi fiatalokról szóló elragadó, szórakoztató regényében a hazugságok csak annyira édesek, mint azok az emberek, akik elsütik őket. Jane Roberts egy hétköznapi lány volt, egészen addig, míg legjobb barátnőjével, Scarlett Harppal be nem került a nagy sikerű valóságshow-ba, az L. A. Candybe. Mikor Jane-ről pikáns fotók szivárognak ki a sajtóhoz, a lány a bulvárlapok botrányhősévé válik. A show egy másik szereplőjéhez, Madison Parkerhez fordul, de vajon Madison valóban segít neki? Scarlettnek is megvan a maga botránya. Beleesik egy srácba, aki szigorúan tiltólistás - ám Hollywoodban semmi sem maradhat sokáig titokban.

Cat Clarke: Entangled - Összekuszálva
Vörös Pöttyös

Eredeti ár: 2999 Ft, ill. 3999 Ft
Várható megjelenés: 2012.október 30.

Fülszöveg: A tizenhét éves Grace egy fehér szobában ébred, ahol nincs más, csak egy asztal, tollak és papír. Mindeközben pedig fogalma sincs, hogy került oda. Ahogy lassan papírra veti összekuszálódott élete minden apró részletét, kénytelen felidézni azokat a dolgokat is, amiket inkább el akart felejteni. Kiderül, hogy reménytelenül szerelmes a lélegzetelállító Natbe. Ahogyan az is, hogy a legjobb barátnőjét Salnek hívják, és kettejük kapcsolata egyáltalán nem hétköznapi. Egy dolog azonban hiányzik. Grace-nek szembe kell néznie a legfontosabb kérdéssel. Miért van itt? Egy történet veszélyes titkokról, mély barátságról és ellenállhatatlan vonzalomról.

Szurovecz Kitti: A fény árnyéka
Fényemberek 2.
Vörös Pöttyös

Eredeti ár: 2999 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 24.

Fülszöveg: Jane Andrews összeomlik. Miközben próbálja összeragasztani darabokra tört élete üvegcserepeit, minden jel arra utal, hogy ami történt, korántsem véletlen. Feltűnik valaki, akivel senki sem számolt... ,,Az élőhalott magához láncolja azt, aki egykor szerette. Megbűvöli, így az áldozat nem vesz észre maga körül senki mást. A zombi pedig szépen, lassan, gyöngéden kiszívja a szerencsétlenből az éltető erőt. Az energiavámpír a világ legborzalmasabb teremtménye." Eljön, utolér, hiába menekül előle Fényember, Őrangyal, Pokolszolga vagy épp Halandó. Jane misztikus léte, szerelmi élete, sorsának egésze összefonódik azzal, hogy a jó és a rossz világában bekövetkező változás szükségszerű. Vajon létezik-e olyan ügy, amiért Égiek és Sötétek képesek összefogni? Kiderül a Fényemberek misztikus trilógia sodró, romantikus második részéből.


2012. október 8., hétfő

Őszi Újdonságok - A sorsolás

Tegnap éjjel véget ért az ősz egyik újdonságáért tartó küzdelem itt a blogon. Mert bizony ez egy küzdelem volt, hiszen nem voltak könnyűek a feladatok. Még tőlem is nagy odafigyelést igényelt, amikor ellenőriztem a válaszokat.

Mielőtt elárulnám ki a nyertes, szeretném mindenkinek megköszönni, hogy részt vett a játékban! Lesz majd még játék később is, remélem akkor is velem tartotok!

2012. október 4., csütörtök

Könyvespolcom - szeptember

Szeptemberben 22 darab könyvvel lettem gazdagabb, plusz egy új könyvespolccal :D

Két könyvet is nyertem, mindkettőt blogos játékon és mindkettőnek nagyon örültem! (amúgy is csak olyan könyvekért szoktam játszani, amik érdekelnek) Niki blogján nyertem a Fogadj rám!-ot, Félcsinél pedig a Pusztító vihart. Ezúton is köszönöm nekik!!!


Rukkolás szerzemények:


A Vateráról évekkel ezelőtt már egyszer vásároltam könyvet, de rossz tapasztalat miatt, akkor megfogadtam, hogy többet onnan soha. Most újra felfedeztem,  és szerencsére igen jó (és nagy) vásárt csináltam. 



És még egy szerzemény. SZÉP-kártyás vásárlás:



És íme az új könyvespolcom! Nincs rajta minden könyvem, mert nem fért rá. Ezért még lesz több polc is hozzá, teljesen le majdnem a padlóig, plusz a mellette lévő falra, de momentán ennyire volt pénzem. Azért így is jól néz ki, nem?


2012. október 3., szerda

Nora Roberts - Hazai vizeken

Nora Roberts - Hazai vizeken
Chesapeake Bay 1.
romantikus
Gabo, 2001
Oldalak száma: 378
Eredeti ár: 1490 Ft

Fülszöveg: "Szeretem a férfiakat. Jobb is, ha szeretem őket, hiszen négy bátyám van. Úgy nőttem föl, hogy mindig túlsúlyban voltak a fiúk. Aztán született két fiam, és én továbbra is kisebbségben maradtam. Két választásom volt: vagy szeretem őket, elismerem az értékeiket, és megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy megértsem őket, vagy sikoltozva elmenekülök." - vallja a híres amerikai írónő, akit már a magyar olvasók is jól ismernek eddig megjelent regényeiből. Szerencsénkre Nora Roberts nem a menekülést választotta a férfiak túlsúlya elől, hanem a megértést, méghozzá annak is a leghatékonyabb és számunkra legszórakoztatóbb módját: a három írországi nővér története után most három amerikai fivér életét és viszontagságait beszéli el három kötetben, melynek a Hazai vizeken az első darabja.
Cameron, Ethan és Phillip. Mindhárman bajba kerültek gyermekkorukban, és életük nehéz időszakában örökbe fogadta őket Raymond és Stella Quinn. Nem köti össze őket vérrokonság, mégis egy családdá váltak. A Cameron történetét elbeszélő első kötetben a családnak szembe kell néznie egy tragédiával és egy botránnyal, és ez mindannyiuk életét megváltoztatja. "Szeretek férfiakról írni, a férfiak gondolatairól, érzéseiről, reményeiről és álmairól" - árulja el Nora Roberts, s mi szívesen tesszük hozzá, hogy tud is, mert ismeri őket, ismeri és kitűnően megérti...

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Most már értem miért szeretik annyian Nora Robertset!

2012. október 1., hétfő

Őszi Újdonságok - 5. forduló

Mivel pici lányom megbetegedett, így az utóbbi napokban nem volt időm a blogra. A játék utolsó fordulója is múlt héten lett volna esedékes, de mivel most vasárnapig tart, így szerencsére van idő bőven a megfejtések elküldésére.

Nekem viszont most úgy érzem semmire sincs időm, ezért az utolsó forduló más lesz, mint a többi.

Az alábbi képen 4 könyv borítójából láthattok 1-1 részletet.

A feladat: küldd el e-mailben (gicaolvasgat@gmail.com) a 4 könyv címét a szerző nevével együtt + kiadó nevét is! (a könyvek ugyanahhoz a kiadóhoz tartoznak)

Természetesen a bónuszkérdés itt is él: a kiadó melyik újdonságát szeretnéd?


Jó szórakozást!

2012. szeptember 27., csütörtök

Mert van, ami fontosabb

Sajnos pici lányom megbetegedett, ezért most minden más - így a blog is - háttérbe szorul egy rövid időre.

Tegnap elmaradt a játék, de pótolni fogom! Valószínűleg hétfőn jövök az utolsó fordulóval, úgyis október 7-ig tart, lesz idő elküldeni a válaszokat :)


2012. szeptember 22., szombat

Folyt. köv. (10)

 Joss Stirling - Benedict sorozat


Joss Stirling - Sky - Lélektársak
Sorozat: Benedict 1.

Műfaj: ifjúsági, romantikus, paranormál
Kiadó: Manó Könyvek
Eredeti ár: 2990 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 25.

Fülszöveg: Sky egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül.

Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt...
A múltjában árnyak üldözik, és a jövőjét gonosz erők fenyegetik, Skynak pedig szembe kell néznie a sötéttel, még ha ez azt is jelenti, hogy le kell mondjon arról, amit a szíve diktál... 

Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme - a trilógia első része, a világsiker után, végre magyarul is!

Miért érdekel?

Amikor legelőször megláttam, hogy meg fog jelenni ez a könyv, már akkor megfogott benne valami. Pedig, hogy őszinte legyek, kicsit már besokalltam az ifjúsági regényektől. Ettől mégis várok valami újat, többet, mást, mint az eddigiek. Hm, majd kiderül, hogy érdemes volt-e bíznom benne.
Az mindenesetre már most tetszik, egy új témát dolgoz fel az írónő, és hogy mindegyik résznek más-más a főszereplője.
Ha kíváncsi vagy, akár bele is olvashatsz a regénybe itt! Várhatóan folyamatosan frissülő infókat találsz majd a sorozat facebook oldalán.

A sorozat részei:

1. Finding Sky - Lélektársak
2. Stealing Phoenix - ? (várható magyar megjelenés: 2013. tavasz)
3. Seeking Crystal - ? (várható magyar megjelenés: 2013. ősz)


2012. szeptember 19., szerda

Őszi Újdonságok - 4. forduló

AGAVE KIADÓ


Lassan véget ér a játék, hisz már a 4. fordulónál tartunk!

Az 4. forduló főszereplője: az Agave Kiadó.

Azok kedvéért, akik most kapcsolódnak be a játékba, röviden leírom a szabályokat:

 1. Ebben a bejegyzésben 10 állítást olvashatsz az Agave Kiadóval, a kiadó könyveivel kapcsolatban. Minden egyes állítás esetében el kell döntened: IGAZ vagy NEM IGAZ.
 2. Bónuszkérdés: Az Agave Kiadó melyik őszi újdonságát szeretnéd megnyerni?
 3. A válaszokat küldd el a gicaolvasgat@gmail.com e-mail címre legkésőbb 2012. október 07. éjfélig. A tárgyba írd be légyszi: Őszi Újdonságok - 4. forduló.

A játék 5 fordulóból áll, a következő szeptember 19-én jön egy másik kiadóval. Akár mindegyik fordulóban játszhatsz, de egy fordulóban csak egyszer.
A végén egy nyertes lesz, aki azt a könyvet kapja meg tőlem ajándékba, amelyet az e-mailben megjelölt. Amennyiben a nyertes több fordulóban is játszott, akkor Ő dönti el a megjelölt könyvek közül melyiket kéri.

Egy kis segítséget találsz a kiadó honlapján, blogján, webshopjában, illetve facebook oldalán.

IGAZ vagy NEM IGAZ?

1. A budapesti kiadó palettáján nemcsak felnőtteknek szóló regények, hanem gyermek- és ifjúsági könyvek is megtalálhatóak.
2. Gyermekeknek szóló könyveiket Roger Hargreaves Mr. Men-sorozata képviseli, melynek egyik része a Miss Pamacs.
3. Egyik sikerszerzőjük Baráth Katalin, akitől az eddig három részből álló Dávid Veron-sorozatot olvashatjuk.
4. Várhatóan októberben jelenik meg legújabb történelmi krimijük, mely S. J. Parris Eretnek című könyve.  A viktoriánus Angliában játszódó történetben Giordano Bruno kettős küldetéssel érkezik Oxfordba, ahol munkáját nem várt, drámai fordulatok is nehezítik.
5. Idén őszi megjelenés az Egy tökéletes kém, mely John le Carré talán legkiválóbb regénye. Az író könyveit előszeretettel filmesítik meg. Film készült pl. Az elszánt diplomata című könyvéből is.
6. A tervek szerint novemberben érkezik Laurell K. Hamilton Anita Blake-sorozatának újabb kötete Elnyel a sötétség címmel.
7. Pintér Bence és Pintér Máté szerzőpáros első könyve az ifjúsági regények palettáját színesíti majd. A szivarhajó utolsó útja alternatív történelmi kalandregény, melyhez trailer is készült.
8. Georgina Kincaid története is folytatódik a kiadónál. A sorozat 2. kötete A szukkubusz éjszakája címmel fog megjelenni.
9. Népszerű írójuk Neil Gaiman, akinek eddig öt könyve jelent meg a kiadó gondozásában. A legutolsó Amerikai istenek címmel.
10. A kiadó webshopjában a könyvek mellett, akár pólót vagy bögrét is vásárolhatsz.

Jó szórakozást!

2012. szeptember 17., hétfő

Könyvespolcom - augusztus

Már szeptember közepe és én csak most vettem észre, hogy az augusztusi szerzeményeimről még nem is írtam. Így most gyorsan pótolom is az elmaradásomat.

Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a rukkolásokba-happolásokba, de nekem nagy csalódás ez a könyvcserélde. Én vigyázok a könyveimre, csak olyanokat rukkoltam, amelyek szép állapotban vannak. A legtöbb egyszer olvasott könyv volt, sőt olvasatlanokat is postáztam. Mert persze mindegyiket postáznom kellett. Ezzel nem is volt bajom, de cserébe én is szép könyveket vártam volna. Persze azért sikerült olyat is happolnom, amin nem látszik, hogy használt, de sajnos olyat is, amelyet amikor megláttam, elkapott a sírás.
Az sem tetszik, hogy rettenetesen nehéz jó könyvet happolni, és itt a jó alatt azt értem, hogy olyat, ami engem érdekel. Hiába bejelöltem már több, mint 100 olvasandót, mindig elviszik az orrom elől, akkor is, ha történetesen a gép előtt ülök és folyamatosan frissítgetek. Az biztos, hogy elhasználom a megmaradt happlehetőségeket, utána meg töröm magam az oldalról.

Amiket pedig happoltam:


SZÉP-kártyára vettem három Cicerós könyvet, de a negatív kritikákat olvasva, a Baljós csillagokkal úgy néz ki ráfaragtam. Nincs is kedvem belekezdeni az olvasásába.


Ugyancsak SZÉP-kártyás vásárlás Larissa Ione Daemonica sorozatának első két kötete. (erről majdnem megfeledkeztem)


Szintén a Líránál vettem még 3 Ulpiusos könyvet 2+1 akcióban, de ez már ténylegesen is pénzembe került. Ráadásul most is megvolt a szokásos "cirkusz" a lírásokkal, aminek a vége majdnem az lett, hogy nem vásárolok náluk többet.
A Felszabadított szerető régi vágyam volt, annak ellenére, hogy az az első FTT kötet, amelynek egyik főszereplője sem szimpatikus. Lara Adrian könyvével teljessé vált az Éjfél szülöttei sorozatom, és egy újba is belekezdtem, pedig megfogadtam - a bizonytalan megjelenések miatt -, hogy nem teszem. Lora Leigh buja pasijairól itt olvashatjátok a véleményemet.




2012. szeptember 14., péntek

Hamarosan

A várható megjelenések között keresgéltem, amikor megakadt a szemem 4 igen érdekesnek ígérkező könyvön.

1. A négy közül ez a könyv érdekel a legjobban. Először nem is a borító keltette fel az érdeklődésemet, csak véletlenül olvastam el a fülszöveget. De az nagyon-nagyon megtetszett! Utána már a borítóját is jobban megnéztem. És, óóó, nagyon tetszik!

Jane Johnson - A szultán felesége
Kiadó: Athenaeum
Műfaj: szépirodalom
Oldalak száma: 464
Borító: füles, kartonált
Eredeti ár: 3490 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 31.

Fülszöveg: 1677-et írunk. A két szolgálóleányával London felé, jövendőbelijéhez tartó szőke és kék szemű angol lány, Alice hajóját kalózok támadják meg. A kalózok a szép szüzet a szultánnak szánják, s nagy haszonnal el is adják a meknesi háremébe. A Versailles-i kastélyt felülmúlni vágyó, nagy lendülettel épülő meknesi szultáni palota legtöbb lakójának sorsát és mindennapjait a szultán kegyetlensége, és első felesége, Zidana intrikái határozzák meg. Egy nap Nus-Nus, a szultán írnoka, egy szudáni fekete törzsfőnök elrabolt fia a méregkeverőnél hagyja a Zidana által rendelt szerek listáját, és amikor visszatér a boltba, a kereskedőt holtan találja. A hirtelen megjelenő katonák az írnokot fogják le. Alice-hez hasonlóan, Nus-Nusra is szörnyű sors vár. Szorult helyzetükben egymásnál keresnek támogatást és menedéket, végül együtt szőnek terveket a hárem és a palota elhagyására, s a fekete fiú és a fehér angol lány egymásba szeretnek. Vajon sikerül elkerülniük balsorsukat és megmenekülni a biztos halálból? Milyen élet vár rájuk a fehér Európában?

2. Már régóta nézegetem ezt a könyvet a Cartaphilus oldalán, most végre van már magyar borító és fülszöveg is hozzá.

Jojo Moyes - Az utolsó szerelmes levél
Kiadó: Cartaphilus/Carta Light
Műfaj: romantikus
Oldalak száma: 576
Borító: puhatáblás
Eredeti ár: 3490 Ft
Várható megjelenés: még nincs róla infó

Fülszöveg: „– Biztonságosabbak vagyunk mi, férjes asszonyok?
– Igen.
– És ezek a nők miért fekszenek le magával?
– Nem tudom. Talán mert boldogtalanok.
– Maga meg boldoggá teszi őket.
– Egy kis időre, azt hiszem.
– Akkor maga dzsigoló? – És újra az a szája sarkában bujkáló mosoly.
– Nem, csak olyan ember, aki szeret férjes asszonyokkal szerelmeskedni.
Ezúttal a csönd a csontjaikig hatolt. Anthony szerette volna megtörni, csak tudta volna, hogyan.
– Én nem fogok szerelmeskedni magával, Mr. O’Hare."

Ellie századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. A szerkesztőség archívumában – megírható téma után kutatva – véletlenül rábukkan egy levélre, melyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibogozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából.
Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus, megható, szenvedélyes – olykor erotikus – képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb szerelmes levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon egymásra találtak-e végül?

Jojo Moyes újságíróként kezdte pályafutását, 2002 óta főállású íróként dolgozik. Kilenc regényt írt. 2011-ben Az utolsó szerelmes levél, melyet 11 nyelvre fordítottak le, elnyerte a Romantic Novelists’ Association / Pure Passion Awards „Az év romantikus könyve” díját.

3.  És jön egy újabb Egmont Dark kötet is.

Jonathan Beet és a kallódó lelkek - Halott ember tava
Kiadó: Egmont-Hungary/Egmont Dark
Oldalak száma: 304
Borító: puhafedeles
Eredeti ár: 2999 Ft
Várható megjelenés: ?

Fülszöveg: A nevem Jonathan Beet. Beet, mint a répa.
Húsz éves vagyok, New Yorkban élek, és van egy titkom: látom a szellemeket.
Ez legutóbb is kimondottan nagy gondot okozott, amiért természetesen engem tettek felelőssé.

"Kösz, Charlie, az életem romhalmaz lett miattad!
Napok óta csak ez az egy gondolat ismétlődött a fejemben. Én idióta, küzdöttem az egyértelmű ellen, és mi lett a vége? Az, hogy egy New Yorktól legalább hatezer kilométerre fekvő diliházba száműztek. Rendkívül tanácstalan voltam. Fogalmam sem volt, ki segíthetett volna rajtam."

Akkor nem sejtettem, hogy a megpróbáltatásaim java még hátra volt.
Első látásra beleszerettem Cléóba, a bolondokháza egyik, gyakorlaton lévő ápolójába. Tőle hallottam, hogy érkezésem előtt az egyik, drogfüggő lány elszökött az intézetből. Unatkoztam, gondoltam utánanézek az ügynek. És abban a pillanatban belekeveredtem egy sorozatgyilkosságba...

4. Erre a könyvre is inkább a fülszövege miatt figyeltem fel. Viszont itt a borítót hiába néztem meg még egyszer, egyáltalán nem tetszik.

Jilly Cooper - Alma mater
Kiadó: Jaffa Kiadó
Oldalak száma: 792
Borító: kartonált
Eredeti ár: 3150 Ft
Várható megjelenés: 2012. szeptember 15.

Fülszöveg: Janna Curtis szexis, vagány, intelligens, és mélységesen hisz benne, hogy minden gyereknek joga van a lehető legszínvonalasabb oktatáshoz. Ezért is vállalja el egy angol vidéki kisváros anyagi és erkölcsi csőd szélén álló középiskolájának igazgatói állását, új esélyt kínálva azoknak a kallódó diákoknak, akiknek a sorsa rajta kívül nem sok embert érdekel. Hengist Brett-Taylor jóképű, okos, arrogáns... Meggyőződése, hogy ha megfizetik, a gazdag szülők gyerekeinek joguk van kiváló oktatáshoz, nyelvórákhoz, lovagláshoz és úszómedencés tornacsarnokhoz. Ezért is irányítja közmegelégedésre a Bagley Hallt, a kisváros exkluzív magániskoláját, ahol vagyonos családok elkényeztetett csemetéi keserítik meg tanáraik életét. A két ellentétes világot képviselő Janna és Hengist ellenállhatatlanul vonzódnak egymáshoz - ugyanakkor rendkívül idegesítőnek találják a másikat. Ám ha meg akarják menteni az iskoláikat, össze kell fogniuk. Miközben egymásra találnak a szenvedélyben, a két iskolából is mind több diák fedezi fel egymást, és azt, hogy különbözni legalább olyan izgató, mint hasonlítani!



2012. szeptember 13., csütörtök

Hírek röviden

Cor Leonis Kiadó


A Tündérkrónikák után még egy kellys sorozatot ment meg a kiadó, ugyanis náluk folytatódik Karen Chance Cassandra Palmer sorozata. A legújabb rész jövőre várható, s ehhez kapcsolódóan banner és trailerkészítő játékot is hirdettek. Bár én (eddig) még nem olvastam a Cassie Palmer könyveket, mégis felcsillant a szemem, amikor ezt megtudtam. Az jutott eszembe ugyanis, hátha a többi kellys sorozat is átkerül a Cor Leonishoz. Rowland és Marr folytatásoknak nagyon örülnék!

Egmont Kiadó


Nagyon várom a Világok peremén sorozatot, amelynek első két része elvileg már augusztusban meg kellett volna jelenjen. Elő is rendeltem őket, de azóta semmi hír nem volt róluk. Egészen mostanáig. A kiadó legújabb információja szerint szeptember 17-én fog megjelenni az 1. és 2. rész is.

Könyvmolyképző Kiadó


Úgy néz ki sajnos ebben a hónapban nem fogunk új könyvmolyos könyvet kézbe venni. A kiadó márkaboltjának oldalárn új dátumok jelentek meg a várható megjelenéseket illetően.

Elvileg szeptemberben jöttek volna:

Colleen Houck - A tigris átka: facebook infó szerint szeptember 30., de a weboldalon még nem is látható
Simone Elkeles - A vonzás szabályai: október 08.
Rachel Vincent - Rogue - Latrok: október 01.
Lauren Kate - Passion - Végzet: október 01.
Julie Kagawa - The Iron Daughter - Vashercegnő: október 01.
Lisa Jane Smith - A vadászok 1. rész: Fantom: október 31.
Lisa Jane Smith - Sóvárgás: október 28.
Lisa Jane Smith - Bájolók október 10.
Maggie Stiefvater - Lament - A Látó szerelme: október 01.

Október - november:

Claudia Gray - Balthazar: november 14.
Kelley Armstrong - Leszámolás: november 21.
Sarah Addison Allen - A Cukor Királynő: november 07.
Sarwat Chadda - Éjistennő: november 15.
Rachel Hawkins - Hex Hall: október 30.

2012. szeptember 12., szerda

Őszi Újdonságok - 3. forduló

MAXIM KIADÓ


Immár elérkezett a játék 3. fordulója!

Az 3. forduló főszereplője: a Maxim Kiadó.

Azok kedvéért, akik most kapcsolódnak be a játékba, röviden leírom a szabályokat:

1. Ebben a bejegyzésben 10 állítást olvashatsz a Maxim Kiadóval, a kiadó könyveivel kapcsolatban. Minden egyes állítás esetében el kell döntened: IGAZ vagy NEM IGAZ.
2. Bónuszkérdés: A Maxim Kiadó melyik őszi újdonságát szeretnéd megnyerni?
3. A válaszokat küldd el a gicaolvasgat@gmail.com e-mail címre legkésőbb 2012. október 07. éjfélig. A tárgyba írd be légyszi: Őszi Újdonságok - 3. forduló.

A játék 5 fordulóból áll, a következő szeptember 19-én jön egy másik kiadóval. Akár mindegyik fordulóban játszhatsz, de egy fordulóban csak egyszer.
A végén egy nyertes lesz, aki azt a könyvet kapja meg tőlem ajándékba, amelyet az e-mailben megjelölt. Amennyiben a nyertes több fordulóban is játszott, akkor Ő dönti el a megjelölt könyvek közül melyiket kéri.

Egy kis segítséget találsz itt a blogon, a kiadó honlapján és facebook oldalán.

IGAZ vagy NEM IGAZ?

1. A szegedi székhelyű kiadó 1989-ben alakult. Fő profilja középiskolai és általános iskolai tankönyvek és segédtankönyvek, illetve nyelvkönyvek kiadása.
2. Számos könyvsorozattal rendelkeznek, pl. Út a tudáshoz tankönyvcsalád, Varázslatos gyakorlófüzet sorozat vagy studio d angol nyelvű tankönyvcsalád.
3. Több tantárgyhoz, pl történelemhez interaktív tananyagot is nyújtanak tanárok számára.  
4. A Dream válogatás is a kiadó egyik sorozata, melynek kötetei sikeres külföldi könyvek közül kerülnek ki. Ifjúsági könyvek mellett, felnőtteknek szóló regények is helyet kapnak a sorozatban.
5. Kínálatukban szerepelnek még útiszótárak és útikönyvek, naptárak, valamint foglalkoztató hobbikönyvek is.
6. Amy Kathleen Ryan trilógiájának első kötete Ragyogás címmel fog megjelenni. Főszereplője Waverly, akit egy űrhajóról rabolnak el, elválasztva így szerelmétől, Kellantól.
7. Az Angyalsors trilógia második regénye idén ősszel, míg a sorozat harmadik része várhatóan 2013 tavaszán fog megjelenni Angyalvágy címmel.
8. Felnőtt olvasóknak szóló regényeik egyike a Galambok őrizői, amely  négy különleges nő lenyűgöző történeténe.
9. Facebook nélküli világba kalauzol vissza Carolyn Mackler és Jay Asher könyve, a Kezünkben a jövőnk. A kiadó honlapján pár oldal erejéig lehetőség van beleolvasni a regénybe.
10. A II. világháború idején játszódik Ruta Sepetys könyve, amely egy fiatal lány szemszögéből mutatja be a háború borzalmait. A valós alapokkal rendelkező ifjúsági regényhez több, mint 11 perces trailer is készült, melyben maga az írónő meséli el a könyv születésének történetét.

Jó szórakozást!


2012. szeptember 11., kedd

Hamarosan - Újdonságok a Maximtól

Elvileg szeptember 18-án jelent volna meg a kiadó Dream válogatásának több kötete is, viszont a legújabb infók szerint egy kis csúszással, október elején vehetjük majd őket kézbe.
A kiadó facebook oldalán postaköltség nélkül, akár 30 % kedvezménnyel van lehetőség előrendelni a könyveket! Bővebben még itt olvashatsz az akciós lehetőségről.


Jamie Mcguire - Gyönyörű sorscsapás
Műfaj: ifjúsági, romantikus
Oldalak száma: 444
Borító: füles, kartonált, ill. keménytábla, védőborító
Eredeti ár: 2999 Ft ill. 3799 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 18.

Fülszöveg: Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében - azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik. Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van - és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer. Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?

Amy Kathleen Ryan - Ragyogás
Sorozat: Sky Chasers 1.
Műfaj: ifjúsági, disztópia, sci-fi
Oldalak száma: 320
Eredeti ár: 2999 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 29.

Fülszöveg: Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek. A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben. Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.
A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.

Jay Asher - Kezünkben a jövőnk
Műfaj: ifjúsági
Oldalak száma: 356
Borító: füles, kartonált
Eredeti ár: 3499 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 05.

Fülszöveg: 1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be - csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul - a jövőben.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt... szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány!

Alice Hoffman - Galambok őrizői
Műfaj: történelmi
Oldalak száma: 512
Borító: keménytábla, védőborító
Eredeti ár: 3999 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 29.

Fülszöveg: Az időszámításunk előtti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Maszadában. Az ókori történész, Josephus szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Maszadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néha pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éleselméjű, erős asszony. Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek, négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók - kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek.
Alice Hoffman a New York Times bestseller szerzője, eddig négy regénye jelent meg magyarul. A Galambok őrizői különleges alkotás. Az írónő a markáns karaktereket új, tőle szokatlan helyszínnel ötvözi - a gyönyörű nyelvezet és a könnyed, elringató történet azonban a régi. Finom mágikus utalások színezik szokatlan asszociációkkal fűszerezve, így az olvasók bátran szabadjára engedhetik a képzeletüket.

Ruta Sepetys - Árnyalatnyi remény
Műfaj: ifjúsági, történelmi
Oldalak száma: 344
Borító: keménytábla, védőborító
Eredeti ár: 3499 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 05.

Fülszöveg: Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért. 1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába küldik őket. Lina apját a családtól elszakítva viszik el, és halálra ítélik egy munkatáborban. Minden elveszett. Lina félelmet nem ismerve küzd az életéért, és megfogadja, hogy ha életben marad, a családja és a hozzájuk hasonló ezrek iránti nagyrabecsülésből az átélt szörnyűségeket írásban és művészeti alkotásokban örökíti meg. Mindent kockára tesz, hogy a művészetével üzenjen, mert azt reméli, hogy alkotásai eljutnak az apjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja él. Lina és családja hosszú és szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erejük, szeretetük és reménykedésük segít nekik minden napot keservesen túlélni. De elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket? A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós alapokkal rendelkező regény egy tizenéves lány szemszögéből a II. világháború kegyetlenségeit mutatja be, annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának az élére került.

Luca Di Fulvio - Álmok bandája
Műfaj: történelmi
Oldalak száma: 571
Borító: keménytábla, védőborító
Eredeti ár: 3999 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 18.

Fülszöveg: Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen. Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban amerikainak lenni egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni. Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük. Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet.

Jennifer E. Smith - Vajon létezik szerelem első látásra?
Műfaj: ifjúsági, romantikus
Oldalak száma: 256
Borító: füles, kartonált
Eredeti ár: 2999 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 05.

Fülszöveg: Négy perc általában alig valamire elegendő ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat? A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott. Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól Hadley-é pedig a 18A-ra. A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.

Cynthia Hand - Angyalfény
Sorozat: Angyalsors 2.
Műfaj: ifjúsági, urban fantasy
Oldalak száma: 416
Borító: keménytábla, védőborító
Eredeti ár: 3499 Ft
Várható megjelenés: 2012. október 05.

Fülszöveg: Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt. Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják.
A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.