Tündérkrónikák 5.
urban fantasy
Cor Leonis, 2012
Oldalak száma: 596
Eredeti ár: 3490 Ft
Fülszöveg: A nagy sikerű Tündérkrónikák 5. része. Mac sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt.
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett. Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is! Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár. Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac? De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?
Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Semmi. Minden. Épphogy csak befejeztem a könyvet, máris hiányzott.
Annyi minden kavarog a fejemben ezzel a könyvvel és az egész sorozattal kapcsolatban, hogy nem is tudom igazán mivel is kezdjem. Ráadásul már szinte mindenki leírt szinte mindent, ugyanazokat elismételni meg nem akarom. Bár, az is igaz, hogy én most nem tudok ódákat zengeni, nálam most egy picit elmaradt a varázslat.
Nem emlékszem, mikor mentem utoljára ennyire lelkesen egy könyvesboltba átvenni online megrendelésem, mint a múlt héten, amikor végre beszereztem az Új nap virrad-ot. Még az eladó kezében volt a könyv, de már láttam, hogy tényleg annyira szép, mint ahogy oly sokan mondták. A vastagsága meglepett, pedig számtalanszor nézegettem már a megjelenés előtt a vele kapcsolatos infókat, az oldalak száma felett valahogy mégis átsiklottam. Aztán végre a kezemben tartottam a saját példányom, és még egy meglepetés ért: a súlya. Mert ennek bizony van súlya! Tartottam tőle, zavarni fog olvasás közben, de szerencsére nem így lett.
És akkor leültem olvasni. Majd belehaltam, olyan kíváncsi voltam, ki a fene az az IYD. Egy papírlapot használtam olvasás közben, hogy ne tudjak lesni, mert folyamatosan pár sorral lejjebb kalandozott a szemem, minél hamarabb akartam tudni a folytatást. Amikor pedig kiderült, egyszerűen nem volt kedvem tovább olvasni. Megtudtam, amit annyira akartam, és tudtam, hogy lesz (lennie kell!) ezzel kapcsolatban valami fordulat, így egy kicsit megnyugodtam és a lelkesedésem is alább hagyott.
Hogy hogyan folytatódik a történet, nem szeretnék írni, mert nagyon nehéz lenne spoilermentesen.
Szívem szerint két részre osztanám a könyvet. Az első felével elég lassan haladtam. Túl kevésnek találtam a cselekményt, a párbeszédeket, és túl soknak a Mac-féle filozofálgatást. És itt nem a legeslegelejére gondolok, ott érhető. De amikor azt láttam, újabb két oldalon keresztül megint csak Mac gondolatait fogom olvasni, legszívesebben átlapoztam volna. Mert ugyanarról szólt, mint az előző két oldal, csak másképpen megfogalmazva. Vontatott volt. Untam.
A Darrock-ös részeket viszont nagyon szerettem. Örültem, hogy jobban megismerhettem és bevallom meg is kedveltem. Különösen tetszett, amikor az Alinához fűződő kapcsolatáról volt szó, vagy ahogyan Mac fokozatosan rájön - többek között - a fényképek révén, milyen érzések kötötték össze a nővérét ezzel a férfival.
Csak kb. a könyv felétől éreztem újra azt a lázat, ami a korábbi kötet végén ragadott el, de onnantól kezdve nem volt megállás, szinte egyhuzamban olvastam végig a hátralévő részt.
Egyik döbbenetből a másikba estem, mert az biztos, hogy ez a legkiszámíthatatlanabb történet, amit valaha olvastam. Itt senki és semmi nem az, aminek látszik. Nemhogy a végén vagy a következő oldalon, a következő sorban nem tudni, mi fog történni.
Végre mindenre választ kaptam (na jó, Barrons-szel kapcsolatban nem mindenre) és persze a több száz tippem közül egyik sem jött be.
Ebben a részben került szóba a legtöbbször a szex, ami - talán én lepődtem meg ezen a legjobban - engem most zavart. Sokszor nem éreztem indokoltnak, inkább erőltetettnek. A vége felé lassan már nem volt olyan szereplő, aki ne utalt volna rá. Amikor pedig még Jayne felügyelő is megemlíti, hogy előző éjszaka szeretkezett a feleségével, azt már végképp teljesen feleslegesnek tartottam. Bár legalább ő szeretkezett és nem kefélt, nem úgy, mint Barrons. Az a Barrons, akit még mindig gyűlölök és imádok egyszerre. Gyűlölöm, mert túl nyers, bunkó, arrogáns .... , ugyanakkor imádom, mert sokszor tényleg nem az a lényeg, hogy ki mit mond vagy hogyan, hanem hogy mit tesz. Ő pedig inkább a tettek embere. És persze nekem is vannak olyan pillanataim, amikor egy hozzá hasonló férfiállatra vágyom. :D
Bár azt sem hittem volna, hogy tőle fogom hallani- ha csak gondolatban is - az egyik legszebb szerelmi vallomást!
Annyi minden kavarog a fejemben ezzel a könyvvel és az egész sorozattal kapcsolatban, hogy nem is tudom igazán mivel is kezdjem. Ráadásul már szinte mindenki leírt szinte mindent, ugyanazokat elismételni meg nem akarom. Bár, az is igaz, hogy én most nem tudok ódákat zengeni, nálam most egy picit elmaradt a varázslat.
Nem emlékszem, mikor mentem utoljára ennyire lelkesen egy könyvesboltba átvenni online megrendelésem, mint a múlt héten, amikor végre beszereztem az Új nap virrad-ot. Még az eladó kezében volt a könyv, de már láttam, hogy tényleg annyira szép, mint ahogy oly sokan mondták. A vastagsága meglepett, pedig számtalanszor nézegettem már a megjelenés előtt a vele kapcsolatos infókat, az oldalak száma felett valahogy mégis átsiklottam. Aztán végre a kezemben tartottam a saját példányom, és még egy meglepetés ért: a súlya. Mert ennek bizony van súlya! Tartottam tőle, zavarni fog olvasás közben, de szerencsére nem így lett.
És akkor leültem olvasni. Majd belehaltam, olyan kíváncsi voltam, ki a fene az az IYD. Egy papírlapot használtam olvasás közben, hogy ne tudjak lesni, mert folyamatosan pár sorral lejjebb kalandozott a szemem, minél hamarabb akartam tudni a folytatást. Amikor pedig kiderült, egyszerűen nem volt kedvem tovább olvasni. Megtudtam, amit annyira akartam, és tudtam, hogy lesz (lennie kell!) ezzel kapcsolatban valami fordulat, így egy kicsit megnyugodtam és a lelkesedésem is alább hagyott.
Hogy hogyan folytatódik a történet, nem szeretnék írni, mert nagyon nehéz lenne spoilermentesen.
Szívem szerint két részre osztanám a könyvet. Az első felével elég lassan haladtam. Túl kevésnek találtam a cselekményt, a párbeszédeket, és túl soknak a Mac-féle filozofálgatást. És itt nem a legeslegelejére gondolok, ott érhető. De amikor azt láttam, újabb két oldalon keresztül megint csak Mac gondolatait fogom olvasni, legszívesebben átlapoztam volna. Mert ugyanarról szólt, mint az előző két oldal, csak másképpen megfogalmazva. Vontatott volt. Untam.
A Darrock-ös részeket viszont nagyon szerettem. Örültem, hogy jobban megismerhettem és bevallom meg is kedveltem. Különösen tetszett, amikor az Alinához fűződő kapcsolatáról volt szó, vagy ahogyan Mac fokozatosan rájön - többek között - a fényképek révén, milyen érzések kötötték össze a nővérét ezzel a férfival.
Csak kb. a könyv felétől éreztem újra azt a lázat, ami a korábbi kötet végén ragadott el, de onnantól kezdve nem volt megállás, szinte egyhuzamban olvastam végig a hátralévő részt.
Egyik döbbenetből a másikba estem, mert az biztos, hogy ez a legkiszámíthatatlanabb történet, amit valaha olvastam. Itt senki és semmi nem az, aminek látszik. Nemhogy a végén vagy a következő oldalon, a következő sorban nem tudni, mi fog történni.
Végre mindenre választ kaptam (na jó, Barrons-szel kapcsolatban nem mindenre) és persze a több száz tippem közül egyik sem jött be.
Ebben a részben került szóba a legtöbbször a szex, ami - talán én lepődtem meg ezen a legjobban - engem most zavart. Sokszor nem éreztem indokoltnak, inkább erőltetettnek. A vége felé lassan már nem volt olyan szereplő, aki ne utalt volna rá. Amikor pedig még Jayne felügyelő is megemlíti, hogy előző éjszaka szeretkezett a feleségével, azt már végképp teljesen feleslegesnek tartottam. Bár legalább ő szeretkezett és nem kefélt, nem úgy, mint Barrons. Az a Barrons, akit még mindig gyűlölök és imádok egyszerre. Gyűlölöm, mert túl nyers, bunkó, arrogáns .... , ugyanakkor imádom, mert sokszor tényleg nem az a lényeg, hogy ki mit mond vagy hogyan, hanem hogy mit tesz. Ő pedig inkább a tettek embere. És persze nekem is vannak olyan pillanataim, amikor egy hozzá hasonló férfiállatra vágyom. :D
Bár azt sem hittem volna, hogy tőle fogom hallani- ha csak gondolatban is - az egyik legszebb szerelmi vallomást!
"Amikor már tudja, ki vagyok. Válasszon engem."
(ki tudna neki ellenállni??????)
Még sose okozott ennyi fejtörést, hány csillagot is adjak egy könyvre. Ha a 2. felét nézem, kevés az öt csillag, de ha az elsőt, akkor meg nagyon is sok. Bármennyire is szeretnék, nem tudok 5 pontot adni, mert úgy érzem túl sok volt a 600 oldal ehhez a történethez, többször is vontatottnak találtam. Ha 100-150 oldallal kevesebb lett volna, semmit nem vesztett volna az értékéből, sőt.
Ennek ellenére, biztos, hogy újra fogom olvasni az egész sorozatot, mert - az első rész után ezt nem hittem volna - a Tündérkrónikák világa teljesen lenyűgözött. Aki pedig még nem olvasta, annak tiszta szívből ajánlom, hogy kezdje el, nem fogja megbánni. (A tesómat már rávettem, a 2. résznél jár, és odavan érte!)
Ahogy én látom: 4,5 pont
Kapcsolódó molyos kihívások:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése